Egy őrült naplója

2022. március 11. 19 óra

Mi vagyunk őrültek, vagy a világ őrült meg körülöttünk? – erről is szól Gogol 1834-ben játszódó története, és a kérdés ma is ugyanolyan aktuális

A történet főszereplőjét, a szemünk láttára a realitásérzékét folyamatosan vesztő, vagy már eleve labilis valóságérzékelésű hivatalnokot Keresztes Tamás játssza, aki nem először kap főszerepet Bodó-előadásban, rá épült a Katona József Színház-beli híres Ledarálnakeltűntem is amely érdekes párhuzamként szintén egy kiszolgáltatott kisember kényszerű ámokfutását mutatta be.

Az Egy őrült naplója új változatának szövegkönyve több fordítás és az eredeti orosz példány összevetésével készül. Keresztes Tamás mellett az előadás másik fontos „szereplője”, a környezetet és atmoszférát megteremtő loop lesz, amelynek segítségével élőben születik meg az előadás zenéje.

Külön köszönet: Juhász Nóra, Kákonyi Árpád, Szalai József, Szarvas Dávid

Az előadás a Katona József Színház, a FÜGE Produkció, az Orlai Produkciós Iroda és a Maszk Egyesület (Szeged) együttműködésében jött létre.


Előadás hossza: 1 óra 50 perc szünet nélkül

Jegyár: 3500 Ft