A SZÍNHÁZ TÖRTÉNETE

A Váci Dunakanyar Színház épülete 1927 tavaszán épült. A tervrajzokat Váczy-Hübschl Kálmán, Vác városi főmérnöknek köszönhetjük. Ekkor a Váci Reménység Egyesület terve egy közösségi ház létrehozása volt. A beton alapok elkészítése után, vasárnap délelőtt megtartották az ünnepélyes Alapkő Letételt. Az alapkőbe helyezendő okmányt, a jelen levők aláírták, majd felhengerítve, 3-4 ezüstpengő kíséretében hengerbe tették, amelyet az alapba betéve, befalazták.

Az alapkő letételi ünnepség 1927. május 29-én, vasárnap volt, a székház avatása pedig 1928. január 6-án, Vízkereszt napján történt, majd ezzel megnyílt a Reménység Kultúr-mozgó.

A 30-as években a kultúrház élete sokat fejlődött, szinte zsúfolttá vált. Óvoda, főző- és szabás-varrás tanfolyam, tánciskola, klubélet, dalárda próbák, biliárd, ping-pong, sakk, dominó, kártyafoglalkozások. Olvasó- és könyvtárterem, rádiószoba működött az épületben.

A műkedvelő színjátszók a tökéletes felszereltségű (zsinórpadlás és süllyesztő) színpadon, illetve a csatlakozó öltözőkben készülhettek előadásaikra. A színpad a függönyön kívül fémredőnnyel is el volt választva a nagyterem (mozi) nézőterétől, így mozielőadás alatt is gyakorolhattak, próbálhattak.

1944 decemberében a kultúrház berendezését szétdobálták, a vitrinekből a győzelmi trófeák, serlegek, dísztárgyak, érmek, a falakról az oklevelek eltűntek. A közvetlen háborús eseményeket követően a Vác Városi Nemzeti Bizottság 1945. február 20-i határozatával a kultúrházat teljes berendezésével, felszerelésével együtt lefoglalta.

1945 tavaszán már szovjet propagandafilmek vetítésére használták. A viszonyok rendeződése után 1946 augusztusától a mozi a Kisgazda Mozgóképüzemi Rt. „KIMORT” kezelésébe került. A moziért és a vetítőberendezésekért bért fizettek az egyesületnek. Ez az állapot az 1948 nyarán bekövetkezett államosításig állt fenn.

Az ezredfordulón az épület Dunagyöngye Filmszínház néven moziként üzemelt, az utolsó vetítést 2007-ben tartották meg, amely után az épület majd 5 éven keresztül üresen ált.

2012. júliusában a Fónay-HUMÁNIA Társulatot vezető Góczán Zsolt ötlete alapján - és mivel a színjátszókör kinőtte a helyi művelődési ház falait - a városnál kérvényezték és meg is kapták az épület használati jogát.
2012. november 22-én a társulatvezető és a Fónay-HUMÁNIA álma is beteljesült: Vác Város Önkormányzata megszavazta Vác első színházának, a Váci Dunakanyar Színháznak a megalapítását.

A teátrum első igazgatója a kezdetektől Kis Domonkos Márk volt, 2020. március óta a színház ügyvezetője dr. Varga Katalin, művészeti vezetője Molnár Bence.

A Váci Dunakanyar Színház továbbra is Vác Város Önkormányzata fenntartásában működik.